A népszerű évvégi "gyomorerősítő" leves

Ahogyan korábban írtam, nagyanyám ízeit és a velük kapcsolatos emlékeket szeretném megosztani a blog olvasóival. Így karácsony és újév között többet gondolok rá, mert már nem ő a "parancsnok" a konyhán, egyedül kell boldogulnom...
Gyerekeim, akik ma már felnőttek mindig aktív partnereim voltak a "konyhában" is. Kíváncsian figyelték hogyan készülnek a finomságok. Sokszor besegítettek, amíg kicsik voltak, akkor a kíváncsiság vezérelte őket, ma már, hogy könnyítsék anyjuk munkáját! Természetesen kihasználtam, és most is kihasználom ezeket az együtt eltöltött időket, arra, hogy meséljek mi volt az én gyerekkoromban, milyen volt a rántott levest Manci nagyanyámmal együtt készíteni. Hogyan figyeltem a rántás keverés fortélyait a sámliról, hiszen az 50-es évek végén, a 60-as évek elején még olyan falra szerelt változata volt ismert a mai gáztűzhelynek és nem értem fel. Egymás mellett dolgoztunk, én akkor 6 éves voltam, ő akkor 59 (nem sokkal idősebb, mint most én!). Nekem is volt "bársony" edényem (ti. piros zománc edény) csak sokkal kisebb, "babásabb", mint az övé!. Kis fakanalammal sokadszorra sikerült csak elkészíteni a rántást, de mára már hibátlanul elkészül és a lányom is lesi (nem kérdezi, és ezen én jókat somolygok), vajon miért nem lesz csomós! Hát, sok elrontott leves, főzelék került ebek harmincadjára az ügyetlenségem miatt! Nos a gyerekkori közös főzőcskézések fogják végigkísérni a blog bejegyzéseimet továbbra is, és természetesen nagyanyám kis zsírfoltos, fekete receptes füzetéből merített receptek kelnek új életre az emlékeimmel együtt. Megpróbálom majd képekkel is illusztrálni ezeket az "Ízes emlékeket", hogy kedvet kapjatok és kipróbáljátok őket. Szilveszter után a sokak által ismert korhelyleves mellett főzte a finom "gyomorerősítőjét" - leánykori nevén: fokhagymaleves! Nézzük hogyan készült:

" Gyere gyorsan! - mondta (kb. 8 éves voltam, a suliból jöttem haza...)Szükségem lenne egy kis gyomorerősítőre és segítened kell! Mindig így próbált rávenni, hogy segítsek a konyhán. Hozd a fazekat és a sámlit! - hangzott a vezényszó. (csak a sámliról értem el a rezsót!) Álltam a sámlin és vártam a "nagyfazekat" (3 l), mert az volt a családi leveses. A fazékba került 2 evőkanálnyi zsiradék (akkor még disznózsírral főztünk) majd apránként annyi réteslisztet adagolt az edénybe, hogy a kavarás közben egy híg, jól keverhető masszát kaptam. Fogtam az edény fülét és megpróbáltam az utasításai szerint balról-jobbra kavargatni (Így lesz "síma" a rántás- mondta). Az edény a nyakamig ért, de igyekeztem megfelelni az elvárásainak.
Vigyáznom kellett, mert nem lehetett csak zsemleszínű! (kinek milyen a zsemle színe!) Közben körülbelül 2 fej fokhagymát apróra vágott a deszkán -ez az ő reszortja volt, mert csak ő értett hozzá- és beleszórta a fazékba, míg én sűrűn kavargattam a rántással együtt. Egy darabig még buzgón végeztem ezt a feladatot, de kezdett elfáradni a 8 éves karom. Bírd még ki kérlek, tudod a derekam... és ezzel levett a lábamról, mert nagyon szerettem. Kicsit pusmogtam az orrom alá, de folytattam a rántás keverését, amíg meg nem lehetett érezni a fokhagyma jellegzetes illatát. Ott terjengett a levegőben és jókat szippantottam belőle. Talán a kezdődő náthám is ettől múlt el... ma már tudom! Aztán lehúztam a rezsóról az edényt és sok pirospaprikát szórt bele (mai mércével 4 teáskanálnyi volt). Rendíthetetlenül kevertem tovább a belezubogó hideg víz alatt is. Háromnegyedig feltöltötte az edényt, majd nagy lángra állítva főztük tovább a közös levest. A fa sótartót a kezembe adva adta a további utasításait: szórj bele a méricskével (kávéskanál)kb. 4 adagot...és aztán kóstold meg! Hát, még többször sózni kellett... Ma azt mondanám, hogy ízlés szerint tégy bele sót! A kiskanálnyi bors nekem jutott eszembe. Amikor forrni kezdett a leves, az előző heti tésztagyúrásból maradt széles metéltből tett bele. Akkor nagyon soknak tűnt, ma fél kilós zacskósnak hívom ezt a mennyiséget. Forrástól számított 10 percig álltam még a "helyzet magaslatán", mikor elhangzott a "visszahívó" szó: Lejöhetsz! Hát alig vártam már! A karom, mint az ólomnehezék, ki tudtam volna szaladni a világból, de hát várt a tanulnivaló! Este apám mosolyogva szólt: Hallom, ma megint nagyanyáddal főztél! Egész jó lett, hallod? Írtó büszke voltam magamra, pedig csak "kézilánykodtam" a séf mellett!
Mára ennyi... majd jelentkezem...